Hírlevél feliratkozás

Üdvözlöm!
Örülök, hogy „Az én történetem”-re is szán néhány percet.
Rövid történet, nem akarok senkit a saját életem eseményeivel untatni. Talán csak annyiban,
hogy rendkívül sok kihívással találkoztam életem folyamán, mind a magánéletemben, mind az üzleti életben, ugyanúgy mint sokan mások.
Jelenleg alkalmazottként dolgozom egy cégnél, oktatással és ellenőrzéssel foglalkozom. Szeretem a munkám, azonban több szabadidőre és nagyobb anyagi biztonságra vágyom. Ezért hajlandó vagyok tenni is, hiszen a jövőnk nagyobb biztonsága érdekében fontos új dolgokkal megismerkednünk, és megteremteni magunknak a jobb feltételeket.
Azon kevesek közé tartozom, akik sok kávét isznak naponta. Különösebb problémát ez ezidáig nem jelentett nálam, mégis felfigyeltem a ma már nálunk is kapható ún. Egészséges kávékra, a Ganoderma termékekre. Mivel én ízesítés nélkül ittam eddig a kávémat, ezután sem kívántam ezen változtatni. A Lingzi Black Coffee tökéletesen kielégíti az igényemet, ma már csak ezt a kávét iszom. Hát! Igazán nagyszerű tapasztalataim vannak. Sokkal frissebb vagyok egész nap, jobban alszom és kipihenten kelek reggel. Lényegesen kevesebb kávét fogyasztok mint eddig, mégsem vagyok elfáradva a nap végére.
Tapasztalom jótékony hatását, s ajánlom mindenkinek a többi kávé fajtát is, /kinek-kinek ízlése szerint/ aki alkalmanként, vagy rendszeresen kávézik és odafigyel az egészsége megóvására.
Ezeket a világon egyedülálló termékeket népszerűsíteni nagyszerű feladat. Azért döntöttem úgy, hogy nem csak fogyasztom őket, hanem másokkal is megismertetem ezt a lehetőséget.
Az internet és a weblap nagyszerű eszközök erre a munkára, mely szabad időben, munka mellett is végezhető, és hosszabb távon biztos jövedelemforrás is. Természetesen regisztráció után azok is hozzájutnak beszerzési áron a termékekhez, akik üzletileg nem akarnak foglalkozni vele.
Kinek így, kinek úgy, de mindenképpen hasznára válik, ha érdeklődik, több információt is szeretne. Keressen bátran az elérhetőségeimen /Kapcsolat címszóra klikkelve/ és szívesen válaszolok minden kérdésére.
Jó döntést kívánok!
Nemes Tamás
© Copyright DXN Hungary 2009.
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.